A kora tavasz egyik nagy adománya az újkrumpli. Március közepére-végére itt a pergő héjú, hamvas színű, édes, lédús friss krumpli.

Az újburgonyának évről-évre mindig jó a piaci ára, szerencsések azok a termesztők akik idén is újkrumplit vetettek a fóliába. Az újkrumplit termesztő balástyai, kisteleki fóliás termesztők egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán panaszkodnak alacsony piaci árra vagy a kereslet hiányára.

Gasztronómiai szempontból az lenne az igazi, ha a pultokon egész évben elérhető lenne az újkrumpli. Itt az ideje, hogy előveteményként és akár folyamatosan termesztve felfedezzük az újburgonya termesztésben rejlő (kiaknázatlan) lehetőségeket!

Újkrumpli esetében a hozam és koraiság a befektetett energia legfontosabb értékmérője.

Ahhoz, hogy a burgonyát a korai időszakban jó minőségben elő tudjuk állítani, a termesztés legelején biztosítani kell az előhajtatás feltételeit és élni kell az új termesztéstechnológiák adta lehetőségekkel.

A vetőburgonya hajtatásához enyhén fűtött, fénnyel jól ellátott helyiségre van szükség. Az előcsíráztatás lényege, hogy kiültetés előtt 6 hétig a gumókat 10-12 °C-os, világos helyen vékony rétegben helyezzük el. Egy ládába maximum két sort tegyünk és azokat úgy rakjuk egymásra, hogy közöttük legalább 4-6 cm legyen, hogy a fény jól érje.

Később, a kiültetést követően február/márciusban 16 °C optimális hőmérsékletet igénylő burgonya esetében további fűtési igény áll fenn, a befektetett energiának kamatostul meg kell térülnie az újkrumpli eladási árában is. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy tő alól hány gumót tudunk felszedni s természetesen a minőség is igen fontos.

Ehhez a termesztőknek többek közt megfelelő tápanyagellátást kell biztosítaniuk. 

Baromfitrágya pellet trágyázási technikák a minőségi újkrumli termesztéséhez

A korai burgonya táplálásához alapelvként a burgonya tápanyag-utánpótlása ad támpontot. Tápanyagigény tekintetében a korai burgonya termesztéséhez 1,5-2,0 t/ha granulált szerves trágyát kell kiszórni és kb 8-15 cm mélységben a talaj felső rétegébe dolgozni. Ez a mennyiség elsősorban a talaj szervesanyag-tartalmát növeli, javítja a szerkezetét, ezen keresztül a vízgazdálkodást, elősegíti a felmelegedést, megkönnyíti a művelést.

Egy közepes tápanyag-ellátottságú talaj esetében a következő főbb hatóanyag-mennyiségekkel számoljunk: N=100–200 kg/ha, P2O5=90–140 kg/ha, K2O=240–360 kg/ha, MgO=60–80 kg/ha. (A kisebb értékek közepes, a nagyobbak bő termést segítik elő.) Az adatsor a kálium kiemelkedő fontosságára utal. A kálium elősegíti a szénhidrát képződést és növeli a burgonya fogyasztási értékét is. A gumó főzés közben nem esik szét, íze kellemesebb lesz. Hiányában a növények kevésbé hidegtűrők/fagyérzékenyek, de legfőképpen a szárazságot kevésbé viselik. Az étkezési burgonya egyik legveszélyesebb tárolási betegsége az ún. kékfoltosság is bizonyítottan a K hiányára vezethető vissza.

Granulált szerves trágyák alkalmazásának óriási előnye, hogy a hatóanyagokat irányítottan tudjuk adagolni, a kálium folyamatosan rendelkezésére áll mindig akkora adagban, amennyit a növény felvenni képes. Leghelyesebb, ha baromfi vagy szarvasmarha trágya pelletet ősszel a talajművelésnél, magasabb kálium tartalmú szerves trágya pelleteket pedig tavaszi talaj-előkészítéssel egy menetben, a telepítést közvetlenül megelőzően dolgozzuk a talajba.

Istállótrágya, új megjelenési formában

Az egyoldalú műtrágyahasználat minden kétséget kizáróan rombolja a talajszerkezetet.

A korszerű tápanyag visszapótlási technológiák a szerves és ásványi trágyák alkalmazását ésszerű kombinációban alkalmazzák. Pelletált, könnyen kijuttatható trágyaféleségek ezek, melyek szerves anyagot és teljes értékű eszenciális tápanyagokat és mikroelemeket is tartalmaznak. Szerves trágya használat segíti a talaj mikrobiológiai aktivitását, ezáltal a talajban lakó hasznos szervezetek a növény egészséges fejlődését, az immunreakciók működését támogatja. Így nem csupán a korábban már említett könnyebb talajművelés és jobb szerkezet lehet a szervestrágya-használat előnye.

A szerves és istállótrágyák felhasználhatóságát forradalmasítja a komposztálási és trágya-keverési eljárások alkalmazása, ahol az egalizálás és komposztálás során a végterméket több alkalommal is  vizsgálják, szerves hatóanyag tartalmát állandó értékre beállítják.

A kíméletes hőkezelésnek köszönhetően a pelletált trágya könnyen újra nedvesíthető, a szárított trágya granulátum gyakorlatilag a műtrágyához hasonlóan juttatható ki a talajra, vagy a növényekhez.

Az újkrumpli tápanyag visszapótlását segítik olyan istállótrágya-alapú trágyaféleségek is, melyek természetes alapú foszfor-, kálium-, vagy éppen nitrogén túlsúlyosak. Alkalmazásukkal a fejtrágyázás is megoldható ott is, ahol eddig csak a műtrágya kerülhetett számításba.

Jelentős kihatása van az újszerű trágyahasználatnak az ökológiai gazdálkodásra is.

A trágyapellet alkalmazása a biotermesztők számára is lehetővé teszi a könnyen felhasználható, kiszámítható tápanyag utánpótlást, lényegesen nagyobb hozamokat és a szermaradvány mentességet biztosít.

Hasznos gombákkal (mikorrhiza, Trichoderma) oltás

Újburgonya ültetéskor fontos technológiai elem, hogy csírázást és gyökeresedést segítő  hasznos gomba spórával vonjuk be a csírázó burgonya külső felületét.

Közvetlenül ültetés előtt szuszpenziót készítünk és a csírázó vetőburgonyával teli ládákat a szuszpenzióba mártjuk. A bemártás következtében a gomba és baktérium szaporítóképletei a csíra külső felületére felvisszük, ahol a gombaspóra kb. 12-24 óra alatt csírázik, majd beágyazódik a gyökérzet szövetei közé.

KATTINTSON A KÉPRE ÉS NÉZZE MEG AZ AVATAR KRUMPLI BEMÁRTÁSOS TECHNOLÓGIÁJÁT

Példa a vetőburgonya vetés előtti ‘AVATAR’ kezelésére:

10 liter vizes szuszpenziót készítünk, melyet 5 tonna vetőmag felületére apró cseppeket képező permetezőgéppel szórunk

  • 300 ml  Quik-Link 
  • 300 ml  TRAINER
  • 1 kg/1 tonna Trichoderma gomba 

A hasznos gombafajok és a növény gyökérzete között létrejött kölcsönösen előnyös kapcsolatot szimbiózisnak nevezzük. A gyökérzetben élő hasznos gomba micélium rendszere vizet és oldott tápanyagokat tárol és ‘konyhakész’ tápanyagokat biztosít a növény gyökérzetének. A jól fejlett micéliumrendszer a gyökérzet nagyságához képest gyakran százszoros  méretű felületről képes vizet és tápanyagokat biztosítani a növény gyökerei számára.

Újkrumpli komplex tápanyag visszapótlási javaslat

Alkalmazási időszakTermékAdagolásMegjegyzés
TalajelőkészítéskorTRIBÚ NPK: 3-3-31,0- 1,5 t/haTalajelőkészítéskor egyenletesen terítsük szét a pelletet és 5-10 cm mélyen dolgozzuk a talajba
Közvetlenül ültetés előttGUANITO NPK: 6-15-3‘AVATAR’ felületi kezelésQUIK-LINKTRAINER0,8-1,0 t/haKiegyenlített, kálium túlsúlyos szerves anyagok + mikorrhiza oltással gyökérfelületet növelünk,  bemártásos technológiával juttatjuk ki
Virágzás/terméskötődéskor
2-3 alkalommal ismételni
 STIMULANTE 1,5 l/haTermés mennyiség, minőség és eltarthatóság javítására
Vegetatív növekedés idején
(3-3* alkalommal)
 MYR MICROTRAINERSCUDODEFENSE 1,5-2,5 liter/ha2-3 liter/ha0,7-1,5 liter/ha2 liter/haAminosav komplex + mikroelem tápanyag lombtrágyázáshoz: erősíti a növény immunreakcióit és a javítja a termés minőségi paramétereit, szín, íz, konzisztencia, + termés mennyiséget növelő hatás

Korai burgonya termesztésnél nagy a baktériumos fertőzés veszélye

Baktériumos szártő- és nedves rothadás
A betegséget több baktérium okozhatja (Erwinia carotovora, E. atroseptica, E. chrysanthemi), melynek két eltérő tünete van. A baktériumos szártőrothadás tipikus tünete a feketelábúság, amikor az alsó szárrészen hosszanti fekete csíkok, rothadó foltok alakulnak ki. A beteg szár a földből könnyen kihúzható. A fertőzött szárak később teljesen elhalnak, de egy burgonyatövön belül nem minden szár fertőződik meg. A betegség kialakulásának a magas páratartalom, éjszakai és nappali hőmérséklet közötti nagy különbségek, csapadékos időjárás kedvez.

A baktériumos gumórothadás főleg tárolás során jelentkezik. A gumók részben vagy teljesen rothadásnak indulnak, gyakran kásás péppé esnek szét. A beteg gumók kezdetben dohos szagúak, majd később bűzössé válik a rothadás. A tárolás során a léghőmérséklet 3–5 °C legyen. A kondenzvíz képződését gyakori szellőztetéssel meg kell akadályozni. A betakarításkor sérült gumók tartós tárolásra nem alkalmasak, ezeket ipari feldolgozásra még fel lehet használni. Gumórothadás esetén a rothadó gumókat fel kell számolni, a gumókat át kell válogatni.

 A burgonya baktériumos hervadása és gyűrűs rothadása
(Ralstonia solanacearum)

Ezt a karantén betegséget 2000-ben észlelték először az ország több pontján. A beteg növénynek először a csúcsi levele hervad, majd az egész szárra kiterjed a hervadás. Később a szár elbarnul, elfeketedik. A fertőzött gumókon a szemeknél nyálkakiválás figyelhető meg, melyekbe beletapadnak a talajszemcsék. A kettévágott gumóban a gyűrűk barnás elszíneződése és krémszínű nyálka kiválása figyelhető meg. A fertőzött gumók jelentős része még a betakarítás előtt, a szántóföldön elrothad. Fő fertőzési forrás a fertőzött vetőgumó, de a burgonyafélék családjába tartozó gyomnövények (csattanó maszlag, csucsorfélék), az öntözővíz és egyes fonálférgek is terjesztik a kórokozót. A betegség táblán belüli terjedése viszonylag lassú. A betegség ellen hatásos növényvédő szer nincs, csak a zárlati intézkedésekkel és jó agrotechnikával lehet a fertőzést visszaszorítani.

A baktériumos betegségek megelőzésére és kezelésére az alábbi egyszerű technológiai megoldást ajánljuk:

Permetezés a veszélyeztetett területen

  1. SCUDO                                  0,2% (2 liter/ha)
  2. DEFENSE                                0,2% (2 liter/ha)

 Scudo+defense logo

Fontos a vetőgumó minősége

Az Italpollina cég olasz és számos Nyugat-Európai ökológiai ellenőrző-szervezet által elfogadott szerves trágyáit a Viterbo-ban (Lazio tartomány, Olaszország) található nagy hírű Universita della Tuscia egyetem agrár karán vizsgálták. Itt a burgonyatermesztőket is segítendő a gumókban mérhető nitrát-tartalom változására hathatós kísérletet állítottak be különféle trágyák használatával. 

A vizsgálatban három fő trágyázási technikát vettek górcső alá. Az egyik kezelésben kizárólag műtrágyát alkalmaztak, a másik kezelés esetében a csökkentett műtrágya-mennyiség mellett természetes foszforban emelt, a harmadik esetben a csökkentett műtrágya hatóanyag-mennyiség mellett természetes úton emelt nitrogéntartalmú szerves trágyát használtak. Az egyes eseteknél a körülbelül azonos mennyiségekre kiszámított fő hatóanyagoknak

(N, P2O5, K2O) megfelelően körülbelül azonos termésmennyiségeket tapasztaltak, ám a gumók beltartalmi mutatói, illetve a gumóméretek arányos eloszlása a kezeléseken belül erősen eltértek.  

Érdekes megfigyelés volt, hogy a kizárólag műtrágyával kezelt területen a 40. napig gyakorlatilag 5-ös pH jellemezte a talajt, mely a másik két kezelésnél 6-os pH körül alakult. A talaj csak a 60. napra vált újra 6-6,3 pH-júvá.

A nagyobb gumóméret tekintetében a foszfor-emelt szervestrágya + csökkentett mennyiségű műtrágya alkalmazás adta a legjobb eredményeket, a legrosszabb ebben a tekintetben a nitrogén-túlsúlyos szervestrágya + csökkentett műtrágya adagolás adta.

A legmeghökkentőbb eredmény azonban a nitrogén-felhasználás tekintetében volt, itt ugyanis megállapították, hogy a héjban található nitrogén mennyiség egységnyi friss tömegre vetítve éppen azon parcellákból betakarított burgonyagumók esetében volt a legkevesebb, ahol a nitrogén-emelt szerves trágyát használták a csökkentett műtrágyamennyiségek mellett.

A gyakorlat számára levonható fontos következtetések sorában elsődleges tehát, hogy szerves trágya pellet alkalmazásával a burgonya nagyobb beltartalmi értékű termést ad.

Érdemes a korai burgonyatermesztés során a műtrágyák mennyiségét kiszámítottan csökkenteni és ezzel párhuzamosan olyan szervestrágya granulátumot alkalmazni, melyek hatóanyagát könnyen beszámíthatjuk a csökkentett műtrágyamennyiséghez.

Magasabb minőségű és értékű termés mellett ugyanakkor környezettudatos gazdálkodást, tisztább környezetet teremtünk, mert csökkenthető a talajból kimosódó nitrogén mennyisége. (szerves trágya granulátumok hatóanyagai szerves kötésű molekulákban vannak jelen)

Bebizonyosodott, hogy állati és növényi eredetű szerves trágyák alkalmazásával teljes értékű tápanyag-visszapótlás valósítható meg. Az „újgenerációs” szerves trágya pelletek azonban forradalmasíthatják a műtrágya-használatot is, mely gondolkodásra,  és cselekvésre késztetheti mindazokat, akik jó minőségű és egészségünket szolgáló zöldségeket szeretnének előállítani

Fülei Zoltán

kertészmérnök