Magyar nemesítésű fajták magyar piacra, tapasztalatok, termelői igények, szermaradékmentes technológia – ezek a témák voltak terítéken a Csongrád-Bokroson tartott paprika fajtabemutatón. Két tölteni való fehér újdonságot láthattak az érdeklődők Balogh János fóliáiban.

Szeretek kísérletezni, kíváncsi voltam, mit tudnak ezek az új fajták. Nem nyúltunk mellé, jók a tapasztalataim, kevés zöldmunkával, szép árut adnak. És ami nagyon lényeges: a tripsz se szereti őket, mert kemény a húsuk. Meg kell nézni, mennyiből tudok egy paprikát megnevelni, és ha osztályozni kell a fajtákat, ezek a legjobbak között vannak, osztotta meg tapasztalatait Balogh János termelő, akinek a gazdaságában bemutatták a TRINITY F1 és a REZIGO F1 tölteni való fehér paprikákat. A három évtizede gazdálkodó Balogh János munkásságát már jól ismerik, valamint Csongrád és Szentes környéke kiemelkedő paprikatermesztő térsége hazánknak, ezért lett a Csongrád-Csanád megyei tanya a szakmai nap helyszíne, hallottuk.

Balogh János összesen 6 ezer négyzetméteren termel fóliasátrakban, 5 hektár szabadföldön pedig erdeje és búzája van. A kertészeti idényt januárban az előkészítéssel kezdik, majd egy kis területen kínai kelt ültetnek a sátrakba, később pedig paprikát, ez utóbbi teszi ki a teljes állomány 99 százalékát. A palántanevelés véleménye szerint önálló szakma, így azzal nem is kísérletezik, több mint 20 éve a felgyői Grow Group cégtől rendel.

Kísérletképpen kis területen minden évben tesztel néhány fajtaújdonságot. Szereti ugyanis megtapasztalni, hogy a külföldön, vagy hazánkban például fekete kötött talajon bevált fajta hogy teljesít nála, a homokon. Mindig a saját tapasztalatait követően dönt a fajtákról.  Csak talajon termeszt. A hozamra nincs panasza, tavaly négyzetméterenként 17 kilogramm paprikát adott a terület, és még az utolsó szedés nagyobb része is első osztályú volt.

Az érdeklődőknek azt is elárulta a gazda: legfontosabbnak tartja, hogy rend, tisztaság legyen a növények körül, és ebbe az állomány bővebb környezetét is érti. Példaként említette, hogy ha betelepítik a hasznos, beporzó rovarokat a fóliasátrakba, de azok a környező parcellákon számukra vonzóbb virágokat találnának, otthagynák a „munkahelyüket”. Az ideihez hasonló tavaszra nehezen tudna másik példát mondani. Hirtelen váltotta egymást a hideg, a meleg, a fénytelen időszak, ezt pedig sok gazdaság megsínylette. Mindez a hozamban és a minőségben őszig érezteti majd kedvezőtlen hatását. Eközben a termeléshez kapcsolódó költségek emelkedtek, ezt azonban nem követte a paprika termelői ára.

A nemesítőcég CAPSICO Hungary Kft. nevében Ruszthi Attila a fajták leglényegesebb jellemzőként azt emelte ki, hogy a TRINITY F1 dohány- és uborkamozaikvírus ellenálló fajta, a REZIGO F1 pedig genetikailag antociánmentes, kalciumhiányos foltosodásra nem hajlamos.

Hozzávetőleg tíz éve került ebbe a szakmába, a termesztési gondok akkor is ugyanezek voltak, reflektált egyúttal Balogh János véleményére. A nagy nemzetközi nemesítő cégek a kisebb termékcsoportokra nem feltétlenül fókuszálnak, mert kiszámolják, hogy globálisan nem éri meg pénzt fektetni egy olyan fajtába, amit esetleg csak Magyarországon tudnak eladni. A CAPSICO Hungary Kft. másik irányt követ, a hazai termelők igényeire nemesít, egyebek közt töltenivaló fehér paprikákat. A TRINITY F1 és a REZIGO F1 is ebből a filozófiából született. A cégüknél abban hisznek, hogy a helyi körülményekhez alkalmazkodó fajtákkal kell foglalkozni, amelyek például a rendkívüli hőségben is jól teljesítenek. Nem biztos, hogy ez tankönyvi módszer, de Ruszthi Attila meggyőződése szerint ezekből a megoldásokból születhetnek az ezen a klímán jól termeszthető paprikák, mondta az érdeklődőkkel folytatott beszélgetés során.

A lehető legkevesebb vegyszer használatával, természetes megoldásokkal, biológiai készítményekkel szermaradékmentes, tiszta árut termelni, ezzel a céllal dolgozták ki az  AMINORET® szermaradékmentes technológia részleteit, hangsúlyozta Rózsa Tamás, a bemutatót szervező ZFW Hortiservice Kft. munkatársa.  Először a biotermesztőket szerették volna megcélozni, ma már szélesebb kört kívánnak elérni. A még meglévő kémiai megoldásokat szeretnénk ötvözni a biológiai alapúakkal, hogy felkészítsék a növényeket az időjárás által okozott viszontagságokra, növeljék az ellenállóságukat. A megelőzésre helyezik a hangsúlyt, és hogy csírájában elfojthassuk a növényvédelmi gondokat, ne kelljen „tűzoltómunkát” végezni. Mindezek figyelembe vételével nagyon jó eredményeket lehet elérni.

A technológia talán a leglátványosabban, leggyorsabban működő eleme a Scudo. A réztartalmú készítmény felszívódik a növényben, és ott fejti ki hatását, ahol arra szükség van. Olyan hormontartalmú anyagokat is kínálnak, amelyekkel növelhető a termések nagysága, javítható a minősége és a beltartalma.  

cikk: Králik Emese

fotók: CAPSICO Hungary Kft, Werner Ádám