VENOM F1 FAJTABEMUTATÓ HUNYÁN

VENOM F1 70-90 grammos, 4-5 cm vállszélességű, 17-22 cm hosszúságú, dohánymozaik vírus- és paradicsommozaik vírus-rezisztens, új hegyes erős paprikafajta.

2020. szeptember 25-én Hunyán, kis légterű fóliákban ismerkedhettünk meg a CAPSICO Hungary Kft. új csípős paprikafajtájával.

Amint beléptünk a fóliába, máris látszódott, hogy a fajta és a termesztő kitűnően megértik egymást:

A paprikák mérete egyöntetű, húsa vastag, görbült paprikák száma pedig elenyésző.  Az első szedés előtt álló állományban a VENOM F1 a 19 cm-es termés hosszúságot megbízhatóan teljesíti. A technológia és azon belül a növények táplálása jól működik, igen szép állományt láthattunk, a termelő pedig kifejezetten elégedett a fajta teljesítményével.

A régió Termelői Értékesítői Szervezetének listájáról lekerültek korábbi hegyes erős fajták, így most jó bemutatkozási lehetősége adódik az újonnan megjelenő fajtáknak. A fajtabemutatón részt vett a TÉSZ szaktanácsadója is, aki arról tájékoztatta a megjelent kertészeket, hogy a VENOM F1 felkerült a TÉSZ termesztésre javasolt paprika hibrideket tartalmazó 2021-es listájára.

A fajtabemutatón részt vevő paprikatermesztők a TÉSZ-listáról levett fajtákat szeretnék a VENOM F1 fajtával helyettesíteni. Legtöbb kérdésük a fajta lilulásával (antocianin-képződés) volt kapcsolatos. A paprika lilulása klimatikus stressz hatására következik be, melynek oka legtöbbször a nem megfelelő hőmérséklet (alacsony éjszakai hőmérséklet, nagy hőingadozás). Az itt látott paprikákon ez a tünet csak elenyésző mértékben volt megfigyelhető, míg a kontroll fajtán ezek a tünetek lényegesen erősebbek voltak.

A termesztők rákérdeztek arra is, hogy a VENOM F1 mennyire fényigényes fajta, mert többségük szeretné minél korábban kiültetni.

A termesztők szívesen kísérleteznek új típusokkal, ezt bizonyítja az is, hogy a forgalmazó ZFW HORTISERVICE KFT. már számos előrendelést is kapott a vetőmagra. A megjelent termesztők a 2021-es szezonban mindenképpen korai ültetésben tesztelik majd a fajtát, ami azt jelenti, hogy az év második felére, illetve a következő szezonra nagymértékben növekedhet a VENOM F1 iránti kereslet.

A VENOM F1 kifejezetten pozitív tulajdonságaihoz tartozik még, hogy igen jó a nitrogén-tűrő képessége. A termelő megosztotta velünk, hogy a szokásosnál nagyobb nitrogénmennyiség hatására sem rúgta el a virágokat a növény, ezáltal kiemelkedő hozamra volt képes az idei tavaszi szezonban.

A VENOM F1 legfontosabb fajtatulajdonságai:

  • Rezisztencia: HR: Tm: 0-2, IR: TSWV
  • TÉSZ elvárásainak megfelelő méret, szín, forma
  • Vastag terméshús, horpadásra, görbülésre kevésbé hajlamos
  • Korai termésképzés
  • Lilulásra nem érzékeny
  • Kitűnő terméskötődés, jó EC és nitrogéntűrő képességű
  • Megbízhatóan csípős még fényszegény körülmények között is
  • Ígéretes csípős paprika hibrid téli- kora tavaszi termesztésre

További hasznos információkért iratkozzon fel hírlevelünkre